20. századi nemzeti tragédia – hetven éve kezdődött a magyarok elhurcolása a Gulágra

Örülni kell, hogy létrejött a politikai akarat a Gulágon történtek mélyebb feltárására – mondta a hirado.hu-nak Szakály Sándor, a fél éve megalakult Gulág Emlékbizottság tagja. Az elhurcolás 700-800 ezer embert érinthetett, az elhunytak száma 200-300 ezerre tehető. A VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója szerint a még élő áldozatokat megszólaltató, személyes hangvételű történeteket bemutató játék- vagy dokumentumfilmek nagy előrelépést jelentenének az ismeretterjesztésben.
– Balog Zoltán miniszter a bizottság alakuló ülésén a történelmi sebek begyógyításáról beszélt. Hogy áll ez a folyamat?
– A Gulág Emlékbizottság azzal a céllal alakult meg, hogy az egykori Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévében tartsuk a kapcsolatot az érintett szervezetekkel, és javaslatot tegyünk a költségvetési források felhasználására. A bizottság a fél év alatt feltérképezte az együttműködő szervezeteket, előkészítette a tudományos konferenciák menetrendjét, valamint az ehhez kapcsolódó kiadványokat. Áprilisban megnyílt a „Rabszolgasorsra ítélve” című kiállítás a Terror Háza Múzeumban, a kanadai fővárosban, Ottawában pedig a kommunizmus áldozatainak emlékére állítanak emlékművet, melynek költségeihez Magyarország is hozzájárul.
– Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szórakész) elnöke arról beszélt nemrég, hogy az emlékév lehetőség minél több fiatallal megismertetni az elhurcoltak sorsát.
– A bizottság tevékenységének „közönsége” sokrétű. A tudományos kutatások és szakmai konferenciák mellett fontos lenne, hogy a fiatalok is alaposabb képet kapjanak a Gulágról, az elhurcoltakról, személyes történeteikről, és mindez bekerüljön a közgondolkodásba. Hét-nyolcszáz ezer embert hurcolhattak el, az elhunytak száma 200-300 ezerre tehető. Mondhatjuk tehát, hogy a kitelepítések sora a 20. századi magyarságot érintő vészkorszakhoz, tragédiákhoz mérhető esemény. A számok mellett azt is tisztázni kell, milyen rétegei vannak a "Gulág" kifejezésnek, a sok jelentés ugyanis mostanra összemosódott, mert nem lehetett a témáról nyíltan beszélni, vitázni.
A „Gulág” a szovjet csapatok által a II. világháborúban elfogott hadifoglyok elhurcolása mellett a civilek internálását is jelenti szovjet területekre. Fontos hangsúlyozni, hogy az utóbbi esetben áldozatokról beszélünk, akiket mindenféle ítélet nélkül fogtak be az utcáról, miután az orosz kiskatonáknak parancsba volt adva, hogy mekkora létszámot kell produkálniuk. Ez volt a hírhedt „málenkij robot”, amikor a katonák „egy kis munka” ürügyén vitték el az ártatlan lakosságot. A „Gulág” szó jelentése kiterjed azokra a határon túli magyarokra is, akiket a II. világháború után hurcoltak el a visszacsatolt területekről. Kárpátalján például 40 ezer magyar lehetett érintett.
– Milyen eszközökkel lehetne a fiatalok figyelmét felhívni a tragédiára? A téma elég szerteágazó.
– A fiatalabb generáció fogékonyabb a képekre, filmre, az emlékbizottság tervei között ezért játék- és dokumentumfilmek támogatása is szerepel. A testület tagjai és elismert filmes szakemberek mondhatnák el véleményüket a pályázatokról. Azt gondolom, a személyes hangvételű történeteket bemutató alkotások nagy lépést jelenthetnek az ismeretterjesztésben. Sok idő telt el ugyan, de még megszólaltathatók a borzalmakat átélt áldozatok. Van tehát hová, kihez nyúlni.
– A téma azért is duzzadhatott ekkorára, mert politikai okok miatt sokáig nem lehetett foglalkozni a témával. Próbálkozások voltak ugyan már a '80-90-es években, ismerjük például Sára Sándor filmjeit a Gulágon megerőszakolt magyar nőkről, de a "kibeszélés" lendülete azóta mintha megtört volna.
– Érdemes árnyalni a felvetést. A meghurcoltak témája sohasem merült feledésbe, például a Terror Háza Múzeum megalakulása óta foglalkozik a Gulággal. Ha már szóba került Sára Sándor és a film, meg kell említenem Rózsás János nevét is, aki kilenc éven keresztül volt ártatlanul fogoly, és magyar nyelvű visszaemlékezései nem jelenhettek meg a rendszerváltoztatás előtt Magyarországon, csak Münchenben, Borbándi Gyula irodalomtörténész kiadásában. Mindez jól jelzi, hogy a kérdés politikailag mindig is terhelt volt, így örülnünk kell annak, hogy most végre megteremtődött a politikai akarat az események mélyebb feltárására. A társadalmi igény és fogadókészség mindig is megvolt.
– A hetven év soknak hangzik, ugyanakkor nem túl kevés az eltelt idő a tudományos kutatásokhoz?
– A magyar levéltárak nyitottak, és ebből a szempontból jól kutathatóak. Kétségtelenül igaz, hogy az egykori szovjet dokumentumok közül sok titkos, és nehezen jut el a kutatókhoz. Ugyanakkor azt gondolom, az orosz politikai vezetés belátható időn belül nem lesz sokkal készségesebb a Gulág alaposabb megismerésében, ezért nincs értelme várni. Tudni kell azt is, hogy a nehézségek ellenére születtek már kiváló tudományos igényű munkák. A Szovjetunióba hurcolt magyar hadifoglyokról Stark Tamás, a Kárpátaljáról kitelepítettekről pedig Dupka György írt értékes könyvet. Bognár Zalán is sokat foglalkozott az elhurcoltak történetével, Zinner Tibor pedig a magyarországi németek kitelepítését tanulmányozta és adott róla alapos áttekintést. A teljesség igénye nélkül felsorolt kutatók és munkáik bizonyítják, hogy léteznek kiindulópontok, amelyekre építve továbbhaladhat a munka.
Forrás: hirado.hu

iranytv

Tudta-e…

Tudta-e, hogy a málenkij robot, azaz a második világháború utáni szovjetunióbeli kényszermunka magyar elnevezése a „маленькая работа” (malenykaja rabota, azaz „kis munka”) orosz kifejezésből ered? A kényszerítő eseményeknél a szovjetek a civilek megnyugtatásaként ismételgették e kifejezést, hogy a civilek megnyugodjanak, munkájukra csupán rövid ideig lesz szükség.