Under construction
Emléktábla
Memorial Tablet
Memorial tablet in Magyarlak
9962 Magyarlak, Kossuth Lajos út 117.
Az alkotó neve: Horváth József épületszobrász, kőfaragó mester.
Magyarlak község mindig is büszke volt múltjára, őrzi hagyományait. Ennek keretében többek között kegyeleti emlékparkot is létrehozott a településen, melyben emlékművet állított az I. és II. Világháborúban elesettek emlékére. 2014 decemberében pedig létrehozta helyi Értéktár Bizottságát, melynek alapfeladata a helyi értékek felkutatása, megörökítése és átörökítése az utókor számára. Jelen pályázat ennek az útnak volt a szerves folytatása, amikor is emléktáblával hagyományozta az utókorra a faluból a Gulagra elhurcoltakat. A Rábakethelyi körjegyző 1946. március 9-én adott jelentést a tudomása szerint Oroszországban lévő, polgári jogállású foglyokról. A 12 nevet tartalmazó listán három magyarlaki személy szerepel: Takács Ferenc, Monek József és Néber Elemér. Az ő tiszteletükre emelt emléktáblát a község 2016. november 27-én a művelődési ház falán. Az ünnepségre meghívást kaptak a térség polgármesterei, prominens személyiségei, valamint az áldozatok élő leszármazottai.