Under construction
Völgységi németek a Donec medence munkatáboraiban kiállítás
Conferences, Publications
Kiállítás-Völgységi németek a Donec medence munkatáboraiban
A vándorkiállítás mindegyik „állomása” helyet ad Lohn Annamária könyvbemutatójának is, melynek témaköre: a Tolna-Baranya megyei németek sorsának tragikus fejezete, a málenkij robotra hurcolás időszaka. A bemutatót könyv címe: „Málenkij Robot Bonyhádon és környékén” A rollup kiállítást Malenkij Robot-tárgyak kíállítása is kísérte. Jellegzetessége a kiállításnak hogy mindegyik tárgy kötödik valamelyik Malenkij Robotra elhurcolt személy személyes tárgyaként. (Lásd: Malenkij tárgyak-fotók)
Magyarországon a 20. század elején itt élt egy tömbben és legnagyobb számban a németség, 1939-ben Bonyhád mellett Cikón tartotta zászlóbontó nagygyűlését a Volksbund. 1944. április 23-án Bonyhádon került sor a Volksbund utolsó országos nagygyűlésére, a Völgység jómódú falvai, kitűnő földjei mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a politikai vezetés a kollektív bűnösség elvének megfelelően leszámolhasson a több mint 200 éve itt élő svábsággal. Azzal a svábsággal, mely a töröktől elpusztított lakatlan tájat szorgalmával, kitartásával, az őshazából hozott tapasztalatával felvirágoztatta Bonyhádot. 1944. november 27-28-án hagyták el a magyar, illetve a német csapatok, velük együtt a német mozgalom helyi prominensei, valamint összesen kb. 30 család, akik az önkéntes menekülés mellett döntöttek. 29-én hajnalban pedig megkezdték benyomulásukat a nagyközségbe a Vörös Hadsereg egységei Bonyhád és a Völgység bizonytalanságban élő német lakossága számára a szovjet csapatok bevonulása jelentette az igazi tragédia kezdetét. A Vörös Hadsereg 1944. december 22-én kelt 0060. számú, „közvetlen mögöttes területen végzendő közmunkákról” szóló katonai parancsa értelmében, a szovjet katonai parancsnokság december 28-án elrendelte Tolna megye településein a németes hangzású nevet viselő 18 és 30 év közötti nők, illetve a 17 és 45 év közötti férfiak összeírását. 1945. január 2-án a következő hirdetményt dobolták ki Bonyhádon: „A munkára kijelölt németajkú lakosság holnap, 3-án, délelőtt 10 órára tartozik a gimnáziumban jelentkezni. Mindenki vihet magával meleg ruhát, 2 pár jó lábbelit, 3 pár alsóneműt, ágyneműt, a szükséges edényt és 15 napi élelmet.. (…) Aki a parancsnak nem tesz eleget, orosz hadbírósági eljárás és haditörvényszék elé kerül.” A parancs hallgatott a „helyreállítási munkálatok” valódi helyszínéről, a lakosok úgy vélték, a Bácskában kukoricát kell törniük. Bonyhádra, mint járási központba a Völgység községekből is szállítottak, majd terelték innen tovább német származású deportálandókat (Majos, Kismányok, Nagymányok, Izmény…). A gimnázium épületéből január 5-én, majd 7-én gyalog indították útra a német származású deportálandókat. Csomagjaikat lovas kocsikra rakták, őket magukat gyalog hajtották Bátaszékre, majd onnan tovább Bajára, az ottani nagy gyűjtőtáborba. Egyes völgységi települések lakóit (Tevel, Kakasd, Zomba..) a szekszárdi börtönben zsúfolták össze, majd innen indult útjuk Bajára, ahol marhavagonokba rakva Románián keresztül szállították őket a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba. Az évekig tartó nélkülözést, megpróbáltatást, az embertelen körülményeket a deportáltak kb. 30%-a nem élte túl. Jeltelen sírokban nyugszanak szülőföldjüktől több ezer kilométerre. Azokat, akik hazatértek, már egy teljesen más világ fogadott. A többség nagy szorgalommal, lemondás által épített házait, ingó és ingatlan vagyonát idegenek birtokolták, családtagjaikat kitelepítették. Az itthon maradottak élete is gyökeresen megváltozott. A lengyeli internálás, a ki – és áttelepítések, elkobzások, megaláztatások végérvényesen megváltoztatták nemcsak a völgységi, de az egész magyarországi német kisebbség helyzetét, melynek máig kiható következményei vannak. A „malenkij robot”, az internálás, kitelepítés, a németséget ért inkriminálás a rendszerváltásig szinte tabu téma volt. Alig jelent meg itthon kiadvány ezekben a témakörökben, vagy ha mégis, többször az igazság elkendőzésére törekedtek, vagy egyszerűen nem állt rendelkezésre megfelelő kutatható anyag. A rendszerváltás azonban jelentős változást hozott. Gombamód szaporodtak a kiadványok, tanulmányok, kutatások. László Péter: Otthontalan évek, Gonda Gábor: Kitaszítva művei mellett a közelmúltban megjelent Gaál Attila és Hadikfalviné Mányoki Elza: Embersorsok a viharban című munkája, mely kiadvány hiánypótlóként és Magyarországon egyedülálló mélységben és terjedelemben foglalkozik a nagymányokiak Donyec medencei kényszermunkájával. A rendszerváltást követően kezdődtek meg a hivatalos megemlékezések az elhurcolásról, internálásról, kitelepítésről. A vészkorszakot átéltek már nem csak családi körben mertek megszólalni, megpróbáltatásaikról, szenvedéseikről különböző feldolgozások, publikációk jelentek- és jelennek meg a mai napig is.